Belföld

Magyar Péter: 12 ember életét vesztette az M3-as buszbalesetben

Tizenkét ember életét vesztette, és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán. A lengyel rendszámú turistabusz Mezőkeresztes közelében borult fel, a járművön összesen 59-en utaztak.
Bejegyzés megosztása Megosztás

Magyar Péter vasárnap reggeli bejegyzésében azt írta:

„12 ember életét vesztette és legalább tizen súlyosan megsérültek éjszaka, amikor árokba borult egy lengyel busz az M3-as autópályán.”

A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és köszönetet mondott a mentésben részt vevőknek.

A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a lengyel rendszámú autóbusz vasárnap hajnali 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, a mezőkeresztesi lehajtó után. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a balesetben többen életüket vesztették.

A turistabuszon 57 utas és két sofőr, vagyis összesen 59 ember utazott. A katasztrófavédelem hajnali tájékoztatása szerint a tűzoltók 35 embert mentettek ki a felborult járműből, több utas azonban a busz alá szorult.

Fotó: MTI/ Máthé Zoltán

A mintegy 24 tonnás busz megemeléséhez civil darukat is a helyszínre rendeltek. A tűzoltók ezek megérkezéséig csörlőzéssel próbálták megemelni a jármű hátsó tengelyét, hogy hozzáférjenek a busz alatt rekedt emberekhez. A helyszínre melegedőbuszt küldtek, Lengyelországból pedig egy mentesítő járat is elindult.

Az Országos Mentőszolgálat a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet riasztott a helyszínre. Az OMSZ szintén megerősítette, hogy több ember meghalt, a sérültek ellátása és kórházba szállítása vasárnap reggel is folyamatban volt.

Az autópálya Nyíregyháza felé vezető érintett szakaszát a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták.