Belföld

Baka András: Mélypontra jutott az ügyészség társadalmi és szakmai megítélése

Az új legfőbb ügyész megválasztását a magyar ügyészség és a jogállam jövőjéről szóló döntésnek nevezte Baka András. A köztársasági elnök az Országgyűlés hétfői ülésén arról beszélt, hogy az ügyészség társadalmi és szakmai megítélése mélypontra jutott, intézményi tekintélyének helyreállításához pedig időre és hiteles működésre van szükség.
Bejegyzés megosztása Megosztás
Hirdetés

Baka András napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta: minden demokratikus jogállamnak olyan ügyészségre van szüksége, amely szakmailag hiteles, intézményileg független, pártatlanságában pedig megalapozottan bízhatnak az állampolgárok.

„Ma ez a bizalom nincs meg. A bizalmat helyre kell állítani”
–fogalmazott az államfő.

Mélypontra jutott az ügyészség megítélése

Baka András közölte: az ügyészség társadalmi és szakmai megítélése mélypontra jutott. Ennek egyik alapvető oka, hogy az intézmény egyes tagjainak vélt vagy valós politikai kötődése hosszú időn keresztül kétséget ébresztett az ügyészség tényleges függetlenségével és működésével kapcsolatban.

Mint mondta, kialakult az a közvélekedés, hogy bizonyos szint felett megakadt a büntető igazságszolgáltatás. Ez nem csupán a vezetést terheli, hanem az egész szervezetre, valamint arra a több ezer ügyészre és ügyészségi dolgozóra is kisugárzik, aki nap mint nap becsülettel és szakmai lelkiismerettel végzi a munkáját.

Az államfő hangsúlyozta: az ügyészségbe vetett intézményi bizalmat csak következetes munkával lehet visszaszerezni, ehhez pedig időre és hiteles működésre van szükség. Arra is figyelmeztetett, hogy az ügyészség tekintélyének helyreállítása nem egyszerűen a szervezet belügye, hanem az állam tekintélyéről is szól.

Úgy értékelt, az ügyészség állapota ma rendkívül rossz, még saját jelenlegi vezetői szerint is. A szervezeten belül, különösen a Legfőbb Ügyészségen és a Központi Nyomozó Főügyészségen példátlan, kívülről is látható „hihetetlen zavar” tapasztalható.

Világos szakmai követelményeket vár az új legfőbb ügyésztől

Baka András szerint az új legfőbb ügyész feladata az lesz, hogy világos szakmai követelményeket állítson, rendkívüli eltökéltséggel és határozottsággal biztosítsa a törvényes működés feltételeit, helyreállítsa a felelősség rendjét, és olyan intézményi kultúrát teremtsen, amelyben az ügyész számára a szakmai meggyőződés és a törvény az egyetlen igazodási pont.

Fontos feladatnak nevezte a Legfőbb Ügyészség és a Központi Nyomozó Főügyészség közötti szakmai kapcsolat rendezését is.

Az államfő Szathmáry Zoltánt jelölte a legfőbb ügyészi posztra. Jelezte: példátlanul széles körű szakmai konzultáció és hosszas mérlegelés után olyan személyt keresett, akinek szakmai pályáját politikai kötődés nem terheli, ugyanakkor belülről ismeri az ügyészség működését, rendkívül összetett belső szabályozását, kialakult gyakorlatait és emberi viszonyait.

Az Országgyűléstől azt kérte, hogy a legfőbb ügyészről szóló döntés meghozatalakor ne csupán egy személyről, hanem egy alapvető állami intézmény jövőjéről is gondolkodjon.

„Arról, hogy Magyarországon a törvény érvényesülése valóban a politikától független intézményekre épüljön. Arról, hogy az állam hatékonyan képes legyen fellépni a jogsértéssel szemben, bárki kövesse el azt. És arról, hogy ezt mindig a jog keretei között tegye. Ez az ügyészség alkotmányos feladata, ez az a mérce, amelynek meg kell felelnie”
–fogalmazott Baka András.

Észrevételei vannak az alkotmánybírósági törvény módosításával kapcsolatban

A köztársasági elnök az alkotmánybírósági törvény múlt héten elfogadott és már aláírt módosításáról is beszélt. Közölte, vannak észrevételei a jogszabállyal kapcsolatban, de nem kívánta késleltetni annak elfogadását.

Hirdetés

Fontosnak nevezte, hogy az Alkotmánybíróság társadalmi, szakmai és politikai részről is a lehető legszélesebb körben tekintélyt és közbizalmat élvezzen, függetlenségéhez és hiteles, autonóm működéséhez pedig semmiféle kétség ne férhessen.

Hangsúlyozta: ez nem függhet kizárólag attól, hogy az Országgyűlés kellő szakmai kvalitásokkal és integritással rendelkező személyeket választ-e meg alkotmánybírónak. Olyan jogi garanciákra is szükség van a jelölési eljárásban, amelyek biztosítják, hogy a tagok kiválasztásakor figyelembe vegyék a politikai, hivatásrendi és civil szervezeti álláspontokat, így az Alkotmánybíróság összetétele kiegyensúlyozott lehessen.

Baka András azt is kifogásolta, hogy a törvény részletesen meghatározza, miként választja meg az Alkotmánybíróság saját tagjai közül az elnökét. Úgy vélte, a testület függetlenségét és működésének autonómiáját jobban erősítette volna, ha ennek rendezését a törvény az Alkotmánybíróság saját belső működési szabályaira és ügyrendjére bízza.