Baka András: Minden gyermek érték, mindenkiben van lehetőség, és senkiről nem mondunk le
Az államfő a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén azt mondta, vallja, hogy a pedagógusok munkája stratégiai fontosságú az egész nemzet számára. A pedagógus egyszerre odafigyel és fejleszt, pszichológiai módszereket alkalmaz, példát mutat és belső tartást ad, esetenként szociális munkát végez - tette hozzá.
Úgy fogalmazott, nem véletlen, hogy a régi időkben a pedagógusi hivatást a legmagasabb fokú elismerés övezte, és ő hiszi, hogy ma is ezt érdemli.
Baka András elmondta, azért látogatott el a nagybajomi iskolába, hogy kifejezze a magyar nép megbecsülését minden tanárnak, pedagógusnak, diáknak, mindazoknak, akik vidéken nehezebb körülmények között dolgoznak és tanulnak. Mindenkinek, aki esélyt teremt a kisebb településeken élő gyerekeknek fejlődni, felemelkedni, teljes életet élni - fűzte hozzá.
Utalt rá, hogy az édesanyja tanár volt, és az ünnepségre őt elkísérő felesége, Katalin is ezt a hivatást választotta, ezért van rálátása arra, mennyi munka, türelem és figyelem van egy tanóra mögött.

A pedagógus munkája messze nem ér véget a tudás átadásánál: egy jó tanár figyel és bátorít, példát mutat és irányt ad, észreveszi a tehetséget, olykor még azelőtt, hogy a gyermek maga felismerné azt - hívta fel a figyelmet, megjegyezve, a pedagógus segít túllépni egy kudarcon, és néha egyetlen mozdulattal vagy gesztussal olyan önbizalmat ad, amely hosszú évekre elkíséri a diákját.
A köztársasági elnök szavai szerint a diákok idővel bizonyára sok mindent elfelejtenek abból, ami az iskolában történt, de arra sokáig emlékezhetnek, ki hitt bennük, ki biztatta őket, ki látta meg bennük a tehetséget.
A Csokonai iskolát méltatva úgy fogalmazott: az intézmény többet ad egy átlagos iskolánál. Nemcsak tanít, hanem esélyt is teremt, segíti a felzárkózást, kollégiumával közösséget és biztonságot nyújt, a sporttal, a zenével, a kirándulásokkal és a közös élményekkel gazdagabbá teszi a gyerekek életét - sorolta.
Baka András hangsúlyozta, hiszi, egy gyermek lehetőségeit nem határozhatja meg az, hogy az ország melyik részén, nagyvárosban vagy kisebb településen nő fel. Minden gyereknek jár a lehetőség, hogy tanuljon, fejlődjön, megtalálja, amiben tehetséges, és maga dönthessen, merre szeretne továbbindulni - fejtette ki.
A pedagógusoknak azt mondta, amikor ezért dolgoznak nap mint nap, valami nagyon fontosat mondanak ki, azt, hogy minden gyermek érték, mindenkiben van lehetőség, és senkiről nem mondunk le. Ezért a munkáért köszönet és megbecsülés illeti önöket - tette hozzá.
Az államfő a diákokhoz szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskola többről szól, mint a tudás gyarapítása, a természet felfedezése és a gondolatok megfogalmazása.
A gyerekek itt tanulják meg azt is, hogyan lehet együtt dolgozni másokkal, hogyan kell segítséget kérni és segítséget adni, hogyan lehet elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, hogyan kell újrakezdeni, ha valami nem sikerült, és hogyan lehet kiállni valaki mellett, akinek éppen szüksége van ránk - mondta.
Baka András arra kérte a diákokat, legyenek kíváncsiak, merjenek kérdezni akkor is, ha nem biztosak benne, hogy jó kérdést tesznek fel, merjenek jelentkezni akkor is, ha nem tudják egész biztosan a választ. “Egy rosszul sikerült dolgozat, egy elrontott feladat vagy egy rossz válasz soha nem végleges, a fontos az, hogy kijavítjátok-e, megpróbáljátok-e újra” - mutatott rá.
Az államfő arra is kérte a gyerekeket, figyeljenek egymásra, becsüljék azokat, akik különböznek tőlük, merjenek bátrabbak lenni olyan dolgok kipróbálására, például egy könyv elolvasására, amelyről úgy gondolták, nem nekik való, és merjenek segítséget kérni, kiállni valakiért, akinek szüksége van rá.
-hangoztatta, hozzátéve:
Az eseményhez kapcsolódó háttéranyagban szerepel, hogy az 1948 óta működő Csokonai iskola az előző tanévben több mint 300 tanuló nevelését-oktatását látta el. A diákok között 27 százalékos az állami gondoskodásban élők aránya, ezért az iskola kiemelt feladata az esélyteremtés, az egyéni támogatás, a szociális kompetenciák fejlesztése és az érzelmi biztonság megteremtése - írták.
A pedagógiai munkában fontos szerepet kap a Sakkpalota és a SakkTesi program, az intézmény ösztönzi a tanulók rendszeres mozgását és az egészségtudatos életmód kialakítását amellett, hogy tehetséggondozó foglalkozásokkal, valamint versenyzési lehetőségekkel is támogatják a diákok fejlődését.

Baka András: Nem lehet úgy jövőt építeni, hogy egymásban ellenséget látunk
2026.08.11
Hallerné Nagy Anikó: Több mint tíz név is felmerült, végül Baka András lett a Tisza államfőjelöltje
2026.08.10
Magyar Péter az Orbán-rendszer kedvezményezettjeinek: „Még van lehetőségük önként visszaadni azt, ami nem őket illeti meg”
2026.08.25
Augusztus 20. – Ruszin-Szendi Romulusz: A katonák mindennap bizonyítanak
2026.08.19
Tanács Zoltán: Orbán történelmi lehetőséget kapott, mégis eljátszotta a bizalmat
2026.08.18
Kármán András: A TISZA-kormány segít azokon, akiket a Fidesz az út szélén hagyott
2026.08.30