Itt a részletes program: így telik majd az augusztus 20-i ünnepség Budapesten
Háromnapos rendezvénysorozattal, tíz budapesti helyszínnel, katonai légiparádéval, családi és zenei programokkal, fényfestéssel, drónokkal és egy körülbelül tízperces tűzijátékkal készülnek az idei augusztus 20-i állami ünnepre.
A szervezők szerint az idei esemény egyik legfontosabb változása, hogy az esti tűzijáték már nem önálló produkció lesz: egy harmincperces, Magyarország ezeréves történetét feldolgozó audiovizuális show fináléjaként jelenik meg.
Az ünnepségsorozat egyes programjai már augusztus 19-én elkezdődnek, néhány helyszínen pedig augusztus 23-ig tartanak majd. A rendezvényeket Budapesten tíz fő helyszínre szervezik: a Margitszigetre, a Műegyetem rakpartra, a Kossuth térre és a Parlament környékére, a Duna rakpartjaira, a Szabadság térre, a Várkert Bazár környékére, a Budai Várba, a Városligetbe, valamint a Szent István térre és a bazilikához.
Zene, fény, lézerek, drónok
Az augusztus 20-i nap reggel 8 órakor a hagyományos zászlófelvonással és tisztavatással indul a Kossuth téren. Ezt katonai légiparádé követi, amelyet a pesti és budai rakpartokról lehet majd nézni, a tervek szerint katonai szakértők kommentárjával.
Az este központi programja azonban az eddigi augusztus 20-i ünnepségekhez képest jelentősen átalakul. A Fejezetek a magyar nemzet 1000 éves történetéből című, körülbelül harmincperces audiovizuális showban a vetítés, a zene, a fény, a lézerek, a drónok és a pirotechnika egyetlen dramaturgiai ívre épülnek.
A produkció alkotói azt hangsúlyozták, hogy nem egymás után következő látványelemeket akartak készíteni, hanem történetet mesélnek.
Ennek megfelelően maga a tűzijáték sem egy különálló húsz-harminc perces attrakció lesz, hanem az addigra felépített történet nagyjából tízperces fináléja.
A Parlament a produkció egyik főszereplője lesz
A show látványvilága magyar festészeti, építészeti és ornamentikai motívumokból indul ki. A történelmi képeket azonban nem egyszerű háttérillusztrációként használják: animálják és mozgásba hozzák őket, miközben a Duna és a környező épületek is a látvány részévé válnak.
Ebben kiemelt szerepet kap a Parlament, amely az alkotók szerint ezen az estén nem egyszerűen háttér, hanem a produkció egyik főszereplője lesz: az épület homlokzata vetítőfelületként működik majd, amelyen a magyar történelemhez kapcsolódó képek jelennek meg és alakulnak át.
Az audiovizuális műsor legjobban a budai oldalról, a Lánchíd és a Margit híd közötti Duna-szakaszról lesz látható.
A szervezők azoknak is kínálnak alternatívát, akik nem szeretnének a tűzijáték idején a legnagyobb tömegben maradni. A fényshow egyes részeit az este folyamán még kétszer megismétlik, igaz, ezekben a későbbi változatokban már nem lesz sem tűzijáték, sem drónshow.
1000 éve együtt Európában
Az egész rendezvénysorozat új elnevezést és arculatot kapott. Az idei eseményt “Augusztus 20. – A nemzet ünnepe. 1000 éve együtt Európában” néven szervezik meg.
A kreatív koncepcióért felelős Centrum Production képviselői szerint olyan formát kerestek, amely egyszerre tartja meg az államalapítás ünnepéhez kötődő hagyományokat és próbál kortárs vizuális, zenei és kulturális nyelven megszólalni.
Az alkotók abból indultak ki, hogy egy ezeréves történetről úgy szeretnének beszélni, hogy az ne pusztán a múltról szóljon.
A céljuk az volt, hogy a hagyományos állami és vallási események mellett a fiatalabb közönséget, a családokat és a kortárs kultúra iránt érdeklődőket is megszólítsák.
A koncepció egyik alapgondolata szerint az államalapítás nem egy lezárt történelmi pillanat, hanem egy olyan döntés kezdete, amely ezer éve meghatározza Magyarország európai helyzetét.
Margitsziget a családoknak, Műegyetem rakpart az elektronikus zenének
A különböző helyszínek látványosan eltérő programokat kapnak.
A Margitsziget nappal elsősorban a családoké lesz: augusztus 20-án és 21-én az Alsó Kisréten ingyenes gyerek- és családi programokat tartanak, interaktív foglalkozásokkal és koncertekkel. A felsorolt fellépők között szerepel többek között az Alma együttes, a Boban Marković Orkestar és a Random Trip LGT-műsora is.
Este a Margitsziget karaktere is megváltozik: a Rózsakertben este 8 és hajnali 1 között fényinstallációkat lehet majd megnézni, emellett koncerteket is szerveznek.
A Műegyetem rakpart ezzel szemben kifejezetten a fiatalabb, elektronikus zenét kedvelő közönség egyik központja lesz. Az “Elektrakpart” programjai már augusztus 19-én elindulnak.
A Szabadság teret közösségi találkozóhellyé és gasztrokertté alakítják, míg a Kossuth téren a hagyományos állami ünnepségeket próbálják összekötni az esti szórakoztató programokkal.
A tűzijátékos show után például a Kossuth tér ideiglenesen “Diszkótérré” alakul: népszerű slágerekre lehet majd táncolni, és a szervezők egy meglepetésvendéget is ígérnek.
Nyitott Parlament, Magyar Ízek Utcája és Hadiliget
A megszokott augusztus 20-i programok nagy része idén is megmarad.
A Magyar Ízek Utcája augusztus 20-án reggel 9-től éjfélig várja a látogatókat a Várkert előtti rakparton.
A Parlament augusztus 20-án, 21-én és 22-én 10 és 18 óra között ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogatható a Nyitott Parlament program keretében.
A Városligetben „Hadiliget” néven a Magyar Honvédség tart egész napos programokat.
A Budai Várban ismét megrendezik a Mesterségek Ünnepét, népi játszóházzal, bábelőadásokkal és koncertekkel. Itt az ünnephez kapcsolódó programok egészen augusztus 23-ig tartanak.
Szintén a várban rendezik meg a Protestáns Sokadalmat, amelyhez református, evangélikus, baptista és metodista istentiszteletek, illetve zenei és közösségi események kapcsolódnak.
A katolikus ünnepi programok közül a Szent Jobb-körmenet augusztus 20-án 18 órakor indul a Szent István-bazilika elől.
Több mint ezer ember dolgozik a rendezvényen
Az ünnepségsorozat teljes körű lebonyolításáért a bejelentés szerint a Hard Rock Szolgáltató Kft. felel fővállalkozóként, a megvalósításba ugyanakkor nagyjából kétszáz partnert és alvállalkozót vontak be.
A kreatív stáb szerint az esti audiovizuális produkció önmagában 30–40 alkotó közös munkája, a teljes rendezvénysorozaton pedig több mint ezer ember dolgozik.
A show zenei világát három kortárs alkotó közösen készíti, miközben animációs művészek, vizuális alkotók, fénytervezők és nagy technikai stáb dolgozik a produkción.
Az idei előkészítés ráadásul a megszokottnál jóval sűrűbb volt. Az alkotók azt mondták, hogy míg a korábbi években hasonló produkciókat nagyjából nyolc hónap alatt készítettek elő, az idei koncepció összeállítására körülbelül hat hetük volt.
A szervezők szerint éppen ezért a technikai megvalósíthatóság és a biztonság a kreatív elképzelésekkel azonos súlyú szempont volt. Ahogy a bemutatón fogalmaztak: a látvány nem írhatja felül a felelősséget.
Operatív törzs is dolgozik a biztonságon
Az események biztonságos lebonyolításában a szervezők mellett a rendőrség és az egyes rendezvényhelyszínek rendezői is részt vesznek. A nemzeti rendezvények előkészítésére létrehozott tárcaközi koordinációs munkacsoportot operatív törzs segíti.
A látogatókat arra kérik, hogy a zsúfolt belvárosi helyszíneket lehetőség szerint tömegközlekedéssel közelítsék meg, a tömegben pedig különösen figyeljenek a gyerekekre és az idősekre.
A szervezők külön kitértek az időjárási kockázatokra is. Azt kérik, hogy az érkezők előre tájékozódjanak az aktuális riasztásokról, viharjelzés esetén menjenek fedett, biztonságos helyre, és a tűzijáték alatt se állják el a kijelölt menekülési útvonalakat.
A programstruktúrát a szervezők tudatosan úgy alakították ki, hogy ne legyen egyetlen „kötelező” módja az ünneplésnek. A történelmi és állami ceremóniáktól a gasztronómián és a családi eseményeken át az elektronikus zenéig és a kortárs vizuális kultúráig többféle belépési pontot akarnak kínálni.
Az este végére ezek futnak össze az audiovizuális produkcióban, amelynek alkotói nem történelmi események kronologikus felsorolását ígérik, hanem olyan döntéseket, fordulópontokat és újrakezdéseket emelnek ki a magyar történelemből, amelyek szerintük több nemzedék életére is hatással voltak.

Több mint 27 milliárd forintból folytatódik a krónikus betegek gondozási programja
2026.08.08
Célvizsgálat indul a kórházban maradó csecsemők ügyében, új programot is indítanának
2026.08.03
Vitézy Dávid: Országszerte 250 kilométeren indult útfelújítási program
2026.07.19
30 napos közbiztonsági akció indul Budapesten, 750 milliót kap a rendőrség túlórákra
2026.07.16
Vitézy : Vége a lázári titkolózásnak, mostantól részletesebb formában érhetők el a MÁV késési statisztikái
2026.07.07
Újabb részletek derültek ki az újdörögdi kézigránát-balesetről
2026.06.05