Átvilágítás és új vezetés jön a Szent Imre-kórházban
Hegedűs Zsolt Facebook-oldalán azt írta, hogy a két új vezetővel hétfőn tartott megbeszélést az Egészségügyi Minisztériumban, és áttekintették a kórház helyzetét és problémáit.
Hozzátette: a fenti okokból is indokolt a váltás az intézmény élén, valamint az új, transzparens, a dolgozókat megtartani képes vezetési stílus kialakítása.
“A vezetőváltás szükségességével az intézmény eddigi főigazgatója, dr. Bedros J. Róbert is egyetért, aki bejelentette nyugdíjba vonulását ma délután” - közölte a miniszter.
A két új kórházvezetőnek az intézmény irányításának átvétele és új alapokra helyezése mellett az eddigi működés átvilágítása, valamint hibáinak feltárása is feladata lesz - olvasható a bejegyzésben.
A Szent Imre-kórház az elmúlt hónapokban több működési problémával is bekerült a hírekbe. Különösen a sürgősségi osztály helyzete vált kritikussá, miután korábban sürgősségi szakorvosok távoztak az intézményből. Hegedűs Zsolt mostani közlése alapján az új vezetés nemcsak az irányítást veszi át, hanem át is világítja a kórház működését.

Nyolc év fegyház: fejszével támadt a rendőrökre, majd rendőrbuszba csapódott egy férfi
2026.07.17
Vitatott törvények elfogadása után feloszlatta magát az izraeli parlament
2026.07.17
Befejezi a gyártást a Nestlé Diósgyőrben, folyamatban az üzem értékesítése
2026.07.17
Nawrocki megvétózta a lengyel élettársi kapcsolatokról szóló törvényt
2026.07.17
Vitézy: Lázár János a háromszor drágább ajánlatot választotta az M6 üzemeltetésére
2026.07.17
Forsthoffer Ágnes: Magyarország újra az EU hasznos és aktív tagja szeretne lenni
2026.07.17