A Tisza létrehozza a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet
A TISZA-kormány létrehozza a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet
Magyar Péter elmondta, hogy az Intézet működési ideje öt évre szól és a közélet működésének megújítását támogató szakmai és társadalmi párbeszéd erősítése a célja.
Az Intézet működésének feltételeit a Kormány fogja biztosítani, a kormányzattal való kapcsolattartás érdekében Radnai Márkot kérték fel kormánybiztosnak.
Magyar Péter rámutatott, hogy az Intézet létrehozását indokolják a közéletben felhalmozódott problémák, aminek megértéséhez strukturált társadalmi bevonásra van szükség.
Az Intézet feladata lesz, hogy feltárja az állampolgári tapasztalatokat és ezek alapján ajánlásokat fogalmazzon meg arra vonatkozóan, hogy a társadalmi részvétel hogyan építhető be a kormányzati működésbe.
Magyar Péter kiemelte, hogy a demokratikus működés minősége azon múlik, hogy az állampolgárok valós tapasztalatai megjelennek-e a döntések során. A leendő kormányfő szerint a jelenleg érvényben lévő részvételi mechhanizmusok nem biztosítanak kellő visszacsatolást, emiatt növekszik a társadalmi csoportok közötti szakadék és gyengül közéletbe vetett bizalom.
A társadalmi részvétel megerősítése
Az Intézet feladata annak kidolgozása, hogy a társadalmi részvétel milyen konkrét intézményesített formákon keresztül válhat a döntéshozatal részévé.
Magyar Péter rámutatott, hogy a működése képviseleti demokrácia lesz és nem helyettesíti a demokratikus felhatalmazással rendelkező intézményeket.
Rost Andrea lesz a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos
Rost Andrea, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas világhírű operaénekes, 2024-ben tűnt fel először a Tisza párt környékén, amikor a Kossuth téri tüntetésen elénekelte a You’ll Never Walk Alone-t.
Rost Andrea Jász-Nagykun-Szolnok választókerületének országgyűlési képviselője, a választásokon a Tisza-jelöltjeként aratott győzelmet a fideszes Berkó Attilával szemben.
Magyar Péter szerint Rost Andrea “évtizedek óta a magyar kultúra egyik legfontosabb nagykövete a világban”.
Rost Andrea kormánybiztosként azért fog dolgozni, hogy a magyar zene múltja, jelene és jövője méltó figyelmet és megbecsülést kapjon.
A leendő kormányfő hozzátette, hogy a következő időszakban feladat lesz a fiatal tehetségek támogatása, a zenei nevelés erősítése és a magyar előadóművészeknek lehetőséget biztosítani arra, hogy itthon és nemzetközi szinten is méltó lehetőségekhez jussanak.
Magyar Péter miniszterelnöki eskütétele után elhangzik majd a magyar, székely, európai és cigány himnusz is
2026.05.02
Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét
2026.05.01
A Tisza visszaállítja a szülészorvos-választást
2026.05.01
Magyar Péter cáfolta, hogy Wáberer György másfél éve támogatja a Tiszát
2026.05.01
Új miniszterek: Nem lesznek érinthetetlen emberek és eltüntetett akták
2026.04.30
Fontos bejelentéseket tett Magyar Péter
2026.04.29