A NAV elnök megbízatása is megszűnt a kormányváltással
Vágújhelyi Ferenc levelében azt írta, hogy a kormányváltással az államtitkárok, így a NAV elnökének megbízatása is megszűnik.
Vágújhelyi 2013-2015 között a NAV informatikai elnökhelyettese volt, éppen abban az időszakban, amikor a NAV érintett volt a Microsoft-botrányban.
Ruszin Zsolt szerint Vágújhelyi a NAV alelnökeként gyanúsítható lett volna korrupciós bűncselekményekkel, de a rendőrség nem nyomozott az ügyben:
Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint az ügy olyan régóta húzódik, hogy lassan elévül.
Magyar Péter a választási győzelme után lemondásra szólította fel azokat a közjogi méltóságokat, akik az Orbán-rendszer “kiszolgálói” voltak.
Ilyen szerinte:
- Sulyok Tamás köztársasági elnök
- a Kúria elnöke
- az Alkotmánybíróság elnöke
- a legfőbb ügyész
- az Állami Számvevőszék elnöke
- a Gazdasági Versenyhivatal elnöke
- a médiahatóság elnöke
- az Országos Bírósági Hivatal elnöke
A hivatali szereplők május 31-ig kaptak időt a lemondásra, utána Magyar Péter elmondása szerint jogi lehetőségekkel fogják eltávolítani azokat, akik nem tesznek eleget a felszólításnak.

Történelmi döntés: megszűnik az MTVA eddigi rendszere, új alapokra kerül a közmédia
2026.06.23
Megszűnik az MTVA: teljesen új alapokra helyeznék a magyar közmédiát
2026.06.12
Magyar Péter: a Fidesz migránstábort tervezett, a Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig megszűnik
2026.06.09
153 év után megszűnhet a Népszava
2026.05.28
Megszűnik a TV2 Tények
2026.05.07
Baka András a Tisza köztársaságielnök-jelöltje, a Fidesz bojkottálja a választást
2026.08.08